Műveltetés (Causation)
Műveltetés: úgy ismered fel és úgy tudod képezni a magyar nyelvben, hogy egy igéhez -at, -et, -tat, -tét képzőt raksz.
Tehát a műveltetés, a műveltető szerkezetek legáltalánosabb jellemzője, vagyis valaki valamit mással csináltat, ezáltal egy másik személyt vagy dolgot valamely (tág értelemben vett) cselekvésre bír, késztet. Ennek leggyakoribb esete az, amikor „bérmunkában”, szakemberrel végeztetjük a cselekvést – javíttatunk, készíttetünk valamit. Azonban egyéb esetekben kérésünkre avagy utasításunkra végzi más a cselekvést (elolvastatunk, legépeltetünk valamit).
fest – festet
javít – javíttat
Az angolban két alapvető műveltetési form a létezik:
a) az egyikben nem ismerjük, vagy nem fontos, hogy kivel végeztetjük a cselekvést.
b) tudjuk és fontosnak tartjuk, hogy ki az, akivel a cselekvést végeztetjük, vagyis hogy ki végzi a cselekvést.
Most nézzük egy kicsit részletesebben e két formát:
a) Itt tehát nem ismerjük a cselekvést végrehajtó személyt (vagy nem személyt)
Ki fogom festetni a nagy szobát.
Új ruhát csináltattam az esküvőmre.
A képzési szabály itt az, hogy az alany után a have, vagy get igét használjuk, és a mondat főigéjét 3. alakba (Past Participle) tesszük.
Ebből egyenesen következik, hogy az igeidőt a have vagy get különböző alakjai adják meg (is getting, will have had, was getting stb.)
A szórend mindig a következő: alany +műveltető ige + amin a cselekvést végrehajtják + ige 3. alakja
They have/get the car washed. – Lemosatták az autót
Levágattama hajam. – I had/got my hair cut.
Lilára fogom festetni a hajam. – I will have/get my hair dyed violet.
Meg kell csináltatnom a lemezjátszómat. – I must have/get my record-player repaired.
Vajat hozattam a közértből. – I had/got some butter brought from the shop.
Vigyázz!
Kérdés vagy tagadás esetén – ha más segédige nincs a mondatban – DO , illetve DID használata kötelező.
Levágattad a szoknyád alját? – Did you have/get your skirt shortened?
Minden nap lemosatod a kocsidat? – Do you have your car washed every day?
Tegnap nem hozattam sört. – I didn’t have/get beer brought yesterday.
b) Ez az az eset, amikor ismered a cselekvést végrehajtó személyt, vagy nem személyt (pl. macska), és fontosnak is tartod megnevezni azt. Ebben az esetben a műveltető mondat felépítése a következő:
alany + műveltető.ige + a cselekvést elvégző + ige 1. alak + amin a cselekvést végzik
They have / get / make Joe (to) repair the car. – Joe-val javíttatják meg az autót
Az előző esettel ellentétben itt tehát három műveltető ige közül választhatsz, úgymint: have, get, make.
A ‘get’ ‘to’ … vonzatot kap
A get használata esetén az ige to-t vesz fel, a többiek erre nem képesek.
Kőművessel építtetett házat. – He got the maison to build a house.
Az újoncokkal mosatta fel a folyosót. – He had the rookies clean the corridor.
Bélával fogja megfizettetni a kárt. – He’ll make Béla pay for the damage.
Hogy mikor melyik segédigét kell használni, a következő legyen irányadó:
get – foglalkozási kötelesség (I got the plumber to repair the tap.), rábeszélés (I got him to do it.)
make – késztet, rávesz valamire (I made her close her eyes.)
have – minden egyéb
♦ Néhány speciális műveltető mondat:
He couldn’t make his voice heard. – Nem tudta hallatni a hangját.
I will let you know the news. – Tudatni fogom veled a híreket.
He made his influence felt. – Éreztette a befolyását.
He can make himself noticed. – Észre tudja magát vétetni.
Van néhány mondat, mely angolban műveltetőnek számít, magyarra azonban nem -at, -et-tel fordítjuk.
What makes you think that? – Miből gondolod?
It makes you look so pretty – .Jól áll neked.
The sight of blood made her faint. – Ahogy meglátta a vért, elájult.
He forced her to join the police force. – Kényszerítette, hogy álljon be rendőrnek.
What caused him to do it? – Miért tette ezt?
Gyakori a have + somebody/something + ige + -ing féle műveltetés, amikor a következmény a fontos.
He had it coming. – Csak magának köszönhette. (Ő jövette el.)
She’ll have me arriving at Kennedy at 2:00 tomorrow. – Úgy intézte, hogy holnap kettőkor érkezzem meg (kettőkor érkeztet meg) a Kennedyre.
Példák Műveltetés – re:
Megismételtetnéd vele? – Would you make him repeat it?
Egy néger fiúval pucoltatja a cipőjét. – He gets a black boy to clean his shoes.
Gépeltesd ezt le. – Have it typed.
Hány fényképet csináltattál? – How many photos have you had taken?
Mikor fogod megéleztetni a késeket? – When will you have the knives sharpened?
A szomszéddal hozatott cigarettát. – He had his neighbour bring cigarettes.
Vak zongorahangolóval hangoltatta fel a zongorát. – He had a blind piano tuner tune the piano.
Épp most másoltatom. – I’m having it copied right now.
A borbéllyal húzatta ki a fogát. – He got the barber to take out his tooth.
A macskával etette meg a párizsit. – He made the cat eat the párizsi.
<– Tartalomjegyzék / Feltételes mód –>
