„Itt az ideje, hogy elkezdjünk a békéről beszélni, ebben Ferenc pápával is egyetértünk” – jelentette ki Novák Katalin az Il Messaggero olasz napilapban szombaton közölt interjúban. A köztársasági elnök megjegyezte, keresi azokat a jeleket, amelyek abba az irányba mutatnak, hogy Oroszország készen áll a béketárgyalásokra.
Az államfő kitért arra is, hogy a Wagner-csoport vezetője, Jevgenyij Prigozsin halálát nem tartja Vlagyimir Putyin orosz elnök hatalma gyengülése jelének, és attól tart, Moszkva egy hosszú háborúban érdekelt.
Novák Katalint pénteken fogadta Ferenc pápa, majd a szentszéki államtitkárral, Pietro Parolinnal, valamint Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel is találkozott. A Rómába Kijevből és Kárpátaljáról érkezett Novák Katalin tárgyalásainak központi témája az ukrajnai béke megteremtésének lehetősége volt. A köztársasági elnök jelezte, nem beszélhet a Ferenc pápával folytatott egyeztetés részleteiről, de a béketervet illetően közös az álláspontjuk. Az államfő azt mondta, a békemissziónak, amelyet a pápa Matteo Zuppi bíborosra bízott, működnie kell. „Remélem, hogy hamarosan elérkezik az a pillanat, amikor Ferenc pápa kulcsszerepet kap a béketárgyalásokban” – jelentette ki.
The post Novák Katalin attól tart, Moszkva hosszú háborúban érdekelt first appeared on 24.hu.