Internetes szűrőprogramok

Internetes szűrőprogramok | Szűrőprogramok mobiltelefonra

Internet

Az internet olyan globális számítógépes hálózat, amelyen a számítógépek az internetprotokoll (IP) segítségével kommunikálnak. Felhasználók milliárdjait kapcsolja össze és lehetővé teszi olyan elosztott rendszerek működtetését, mint például a világháló (World Wide Web, WWW).

Az internet kifejezés nemzetközileg elterjedt szó, az angol eredetű internetwork szóból ered, ami magyarul leginkább ’hálózatok hálózata’-ként adható vissza, szó szerint hálózatok közöttit jelent. Az internet az egész világot körülölelő számítógép-hálózat, hatalmas rendszer, amely kisebb számítógép-hálózatokat fog össze. Ennek eredménye egyfajta kibertér, amely a valódi világ mellett alternatív teret biztosít. Az internet a számítógépek összekötéséből jött létre, hogy az egymástól teljesen különböző hálózatok egymással átlátszó módon tudjanak elektronikus leveleket cserélni, állományokat továbbítani.

Az interneten számos olyan program elérhető, melyekkel meghatározható, hogy a gyermekek mely oldalakat látogathassák, illetve amelyekkel letiltható a felnőtteknek szóló oldalak, a gyerekek számára zavaró, felzaklató, avagy káros tartalmak megjelenítése.

Ezek jellemzően életkori sajátosságok nélkül kínálják a különböző szűrési beállításokat, de a program beállításait végző felnőtt figyelembe tudja venni, hogy a saját gyermek életkorának megfelelően milyen internetoldalak látogatását teszi lehetővé (white list) avagy melyeket tiltja le (feketelista – black list).

Magyar nyelvű szűrőszoftverek

Biztonságos Böngészés Program
www.biztonsagosbongeszes.org
Biztonságos Böngészés Program a Dolphin Knight szűrőszoftver  speciálisan magyarországi viszonyokra, a magyar nyelv sajátosságait figyelembe vevő, továbbfejlesztett változata,  mely otthoni és iskolai verzióban is elérhető.

Norton Online Family
onlinefamily.norton.com/familysafety
Ezen az oldalon egy egész szűrőszoftver programcsalád érhető el, melyek nem csak számítógépeken, hanem internetképes mobiltelefonokon is alkalmazhatók. A program nem „titokban kémkedik” a gyerekek internetes tevékenysége után, hanem bevonja őket az „online nyomkövetésbe” biztonságos internethasználat érdekében. (A Norton Family telepítési útmutatójának kisfilmje itt érhető el, a telepítési útmutató leírása pedig itt tölthető le.)

Microsoft Windows – Szülői felügyelet
windows.microsoft.com/hu-hu/windows/set-up-family-safety
A Microsoft Windows operációs rendszerében a „Szülői felügyelet” eszközzel meghatározható, hogy a gyerekek miként használhatják a számítógépet. Megadható például, hogy mely órákban használhatják a számítógépet, milyen játékokkal játszhatnak, és milyen programokat futtathatnak.

Angol nyelvű szűrőprogramok

Az internet „anyanyelvén” azaz angolul is számos szoftver érhető el, melyekkel az internet nemzetköziségére tekintettel

Net Nanny
www.netnanny.com
Több nyugati fórumon ezt a szoftvert vezető helyen hozzák, 2014-ben több díjat szerzett termék, a képalapú szűrést és a képfeltöltés blokkolást nem tudja.

KIDOZ
kidoz.net
Első sorban a nagyon kicsiknek való szűrőprogramok, már több mobil platformra is létezik.

Zoodles
www.zoodles.com
Egy igazán jól használható szűrőszoftver, szinte minden platformon elérhető, sajnos nincs magyar nyelvű változata.

McAfee – Safe Eyes
www.safeeyes.com
Az Európai Unióban jelenleg ez az egyik ajánlott szűrőprogram! A képalapú szűrést és a képfeltöltés blokkolást nem tudja. Mobilon egyelőre csak iOS-en fut.

Webwatcher
www.webwatcher.com
Több európai szakmai fórumon ezt a szoftvert is vezető helyen hozzák, 2014-ben több díjat szerzett termék. A képalapú szűrést és a képfeltöltés blokkolást nem tudja. Windows-on, Mac-on, iPhone-on és Androinon futó változata is van.

Spytech SpyAgent
www.spytech-web.com/spyagent
2014-ben díjazott termék, a képalapú szűrést és a képfeltöltés blokkolást nem tudja, mobilra még nem létezik.

K9 Web Protection
www.k9webprotection.com
A Blue Coat hatalmas adatbázissal rendelkezik, melynek a használatáért többezer vállalat fizet szerte a világban, hogy szűrni tudják az internetes forgalmukat. A K9 Web Protection ugyanezt az adatbázist használja. A K9 szűrőprogram előnye, hogy – a többi programhoz hasonlóan – elküldi a cég szerverére a meglátogatott oldalak címét a weboldal kategóriájának megállapítása érdekében, azonban ezt (és a személyes profil adatokat) nem a cég szerverein, hanem a lokálisan, a gyermek számítógépén tárolja.
A program otthoni használatra ingyenes. Nem csak számítógépekre, hanem okostelefonokra is elérhető.


Internetes szűrőprogramok mobiltelefonokra

Miután az internet ma már nem kizárólag számítógépekkel érhető el, ezért fontos, hogy a különböző online kapcsolatra képes eszközök (táblagépek, okostelefonok) külön megoldásokat érdemes alkalmazni.

Szolgáltatói szűrő

Az okostelefonok, internetképes-mobilok biztonságos használata érdekében a három nagy magyarországi mobiltelefon szolgáltató is kínál megoldásokat, melyekkel a szolgáltatói oldalról kizárhatók a felnőtteknek szánt tartalmak és szolgáltatások. Ezek a gyermekzár szolgáltatások beállításában a mobilkészülék megvásárlásakor, avagy a szolgáltatás megrendelésekor a szolgáltató munkatársai is segítséget tudnak nyújtani. Ezért, ha gyermek számára vásárolja a készüléket/előfizetést, érdemes tájékoztatást kérni a biztonsági eszközökről, beállításokról.

T-Mobile:
www.telekom.hu/lakossagi/szolgaltatasok/mobil/kapcsolodo-szolgaltatasok/mobilvasarlas/gyerekzar

Vodafone:
www.vodafone.hu/kiskoruakvedelme

Yettel:
forbes.hu/extra/yettel-a-szulok-nagy-mobilkonyve/

forrás: Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületek (MTE)