IDIÓMA
IDIÓMA: A-Z

A megnyitáshoz a képre kell kattintani
Az idióma egy olyan állandósult szókapcsolat vagy kifejezés, amelynek jelentése nem következik a benne lévő szavak szó szerinti értelméből, hanem átvitt, rögzült, közösség által elfogadott jelentéssel bír, és hozzájárul a nyelv kifejezőerejéhez és gazdagságához (pl. „nagy fába vágja a fejszéjét”). Ezenkívül régebben és nyelvészeti értelemben jelenthet nyelvjárást, tájszólást, vagy egy adott nyelvre jellemző sajátos beszédmódot is.
Az idióma legfontosabb jellemzői:
- Átvitt értelmű: A szavak együttes jelentése eltér az egyes szavak jelentésétől.
- Állandósult: Rögzült formában fordul elő, nem lehet szavait szabadon cserélgetni (pl. „egy követ fúj”).
- Nyelvi sajátosság: Egy adott nyelvhez, dialektushoz kötődik, és tanulása elengedhetetlen a természetes nyelvhasználathoz.
Példák idiómákra:
- Magyar: „Fittyet hány” (nem törődik vele), „itatja az egereket” (sír).
- Angol (magyar jelentéssel): „A blessing in disguise” (áldás a leple alatt, valami, ami kezdetben rossznak tűnt), „Beat around the bush” (kerüli a lényeget, mint macska a forró kását).
Két fő jelentéskör:
- Idiomatikus kifejezés: Mint fentebb leírtuk, a szavak jelentésén túllépő, átvitt értelmű fordulat.
- Nyelvi forma (régies/tudományos): Nyelvjárás, tájszólás, egy csoport sajátos beszédmódja (pl. „palóc idióma”).
A nyelvészek ezen terminust általában akkor használják, amikor nehéz vagy lehetetlen választani a „nyelv”, „dialektus” és „nyelvjárás” terminusok között. Pons 2015 megjegyzi, hogy „megkülönböztetendő nyelvföldrajzi osztályozás szerint nyelv, dialektus és nyelvjárás, valamint szociolingvisztikai osztályozás szerint szociolektus és idiolektus. Az idióma terminus kényelmesen magába foglalja az összes előbbit”. A magyar szakirodalomban megtalálható ez a terminus például Tillinger Gábornál, amikor az úgynevezett oïl nyelvekről ír, amelyek egyes nyelvészek szerint nem nyelvek, hanem dialektusok. Ezzel kapcsolatban Tillinger megjegyzi egy, a franciaországi területi nyelvváltozatok és a francia dialektológiai terminológia összetettségéről szóló tanulmányában, hogy „»idióma« megnevezhet akármilyen [nyelvi] rendszert, úgy nyelvet, mint annak változatait”. Egy másik magyar nyelvész, Pusztay János, a magyar nyelv korai történetével foglalkozva, „ún. (paleo-)szibériai idiómák”-ról ír.
Az „idióma” terminus különösen hasznos a soknyelvű társadalmak esetében, amilyenek például Afrika országainak többségében vannak, és ahol együtt léteznek olyan nyelvek számos változatai, amelyeket még nem is tanulmányoztak eléggé.
Mivel a „nyelv vagy dialektus?” kérdés sokszor nyelvészeten kívüli vitákat okoz, egy olyan szerző mint Pierre Blanchet francia nyelvész megemlíti, miért használja az „idióma” szót: „hogy elkerülje[m] a hagyományos terminológia ideológiai konnotációit”.
Az „idióma” szót hiperonimaként is használják a nyelvfélék és nyelvváltozatok meghatározásában. Példa erre Jean-Marc Lemelin kanadai francia nyelvészprofesszor általános nyelvészeti kurzusa, amelyben az egyik definíciója a következő: „Egy szociolektus olyan idióma, amelyet egy viszonylag nagy kulturális közösség beszél”.
Nemcsak a nyelvészetben, hanem más szakterületeken is megtalálható az „idióma” terminus. Például Tarján M. Tamás történész, a Rosette-i kőről és az egyiptomi nyelvről írva, az „idióma” szót is használja a „nyelv” szinonimájaként: „a rosette-i kő középső része szintén egyiptomi nyelven íródott, és megkezdődhetett e rég elveszett idióma megfejtésének évszázados munkája”.